Eligazodás az önkormányzatok beszerzési, ill. az önkormányzatok és a társadalmi vállalkozások közötti szerződékötési folyamatokban
Contur secțiune
-
Ez az egység iránymutatásokat, ajánlásokat és lehetséges megoldásokat tárgyal a társadalmi vállalkozásoknak a helyi önkormányzatok közbeszerzési eljárásaiba való fokozottabb bevonására. Ennek kapcsán bemutatásra kerülnek a társadalmi vállalkozások integrációjának jellemzői, valamint a helyi önkormányzatok és társadalmi vállalkozások közötti partnerség megerősítésének lehetőségei az áruk és szolgáltatások helyi közösségekben történő nyújtása terén. Ezt követően részletesen ismertetjük a társadalmi vállalkozások bevonását a közbeszerzési eljárás egyes szakaszaiba, a helyi önkormányzatokkal való együttműködési kapcsolatok kialakítását, a részvétel lehetséges akadályait, valamint ajánlásokat fogalmazunk meg a közbeszerzési folyamatok nyomon követésére és értékelésére vonatkozóan.
A résztvevők elsajátítják, hogyan lehet hatékonyan irányítani a helyi önkormányzatok és társadalmi vállalkozások közötti beszerzési és szerződéskötési folyamatot, megértve az egyes szakaszok – a tervezéstől a végrehajtásig – betöltött szerepét. Megtanulják, miként lehet a társadalmi vállalkozásokat célzottan és eredményesen bevonni a közbeszerzési eljárásokba.A képzés során a résztvevők megismerkednek a főbb kihívásokkal is, például a társadalmi vállalkozásokkal kapcsolatos alacsony szintű tudatosság problémájával, vagy a jogszabályi megfelelés biztosításának összetettségével. Emellett hangsúlyos szerepet kap a társadalmi vállalkozások közbeszerzésekbe való bevonásának helyi önkormányzatok általi rendszeres nyomon követése és értékelése, amely kulcsfontosságú az eredmények fenntarthatósága szempontjából.